ÚJ GALAXIS 
10. szám.
Sokáig gondolkodtam, papírra vessem-e ezt a hihetetlen históriát, amely 2003-ban fenekestül felforgatta az életemet. Még ma is megborzongok, ha elgondolom, mi minden történt, vagy mi minden lehetett volna. Titkok, amelyek kiderültek, csalódások, amelyek elkerülhetetlenek voltak, homály, és misztikum, amire nem találok magyarázatot, kérdések, amelyekre talán sohasem kapok választ. Események, amelyek egy átlagosnak hitt, esős augusztusi napon kezdődtek.
Tanár vagyok. A Műegyetemen informatikát tanítok. Emlékszem, aznap sokáig dolgoztam, így csak késő délután tudtam elindulni a Farkasréti Temetőbe, ahol egy sírmegváltást kellett elintéznem. Szerencsére az irodát még nyitva találtam, és az ügyintézés sem tartott túl sokáig. Minden gyorsan, olajozottan ment. Éppen kifelé ballagtam, amikor aznap sokadszorra eleredt az eső.
- Nyári zápor. Hamar eláll. – nézegettem a hirtelen besötétedett mennyboltot, és sietni kezdtem. Pár lépés után már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, ezért gyors elhatározással menedéket keresetem. Így esett választásom egy közeli, házszerű építményre. Már majdnem a fedele alá értem, amikor fülsiketítő csattanással az épület tetején álló közel kétméteres vaskeresztbe belecsapott a villám. Soha életemben nem ijedtem meg annyira, mint akkor. Szívdobogva figyeltem, amint a kékes színű cikázó fény még egyszer komótosan körbejárja az épület csúcsát, és hurkot vetve eltűnik az ég sötétjében. És akkor a fém vörösen izzani kezdett… Aztán néhány pillanattal később a rázúduló esőtől sistergő, sziszegő hangot adott. Fejemben nyomást, fülemben zúgást érzetem. Összerezzentem, majd önkéntelenül az eresz alá ugrottam.
- Ördögi! – csúszott ki ijedten a számon, és óvatosan kisandítottam a felettem toronyként magasodó keresztre.
Hozzászólások